Kistermelők – őstermelők figyelem Ez a poszt most Nektek szól
Ételeink elkészítésénél nem titok, hogy csakis a legjobb minőségi alapanyagokat helyezzük előtérbe. Nagy hangsúlyt fektetünk a “Gazdától az asztalig” programunkra, mert hiszünk a termelőkben, a gazdasági összefogás jegyében és úgy gondoljuk, hogy a legjobb minőséget csak veletek együtt tudjuk produkálni. Ha szeretnétek csatlakozni beszállítói csapatunkhoz, várjuk ajánlataitokat e-mailben vagy lépjetek velünk a kapcsolatba elérhetőségeink egyikén.
Megosztásokat köszönjük







Elérhetőségeink
Házi kenyerek a LaBorból



Ahogy a mondás is tartja, kenyér a lelke mindennek, legalábbis a LaBor házatáján…



Úgy döntöttünk, hogy decemberben sem szeretnénk unatkozni és elkezdtünk pár szuper jó kezdeményezést megvalósítani, többek között ezt is, hogy szeretett kis Tokaj-Hegyaljánkat gazdagítsuk minden földi jóval

Vasárnap templom után ugorjatok be egy ingyenes szeletre, ha ízlik és tetszik Nektek hétfőre már rendelhettek
(decemberi előrendelések esetén minden tokaji lakos 10% kedvezményben részesül)


Előrendelés

